e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

NEM szavazóknak:

Utazás "Last Minute"-be...

2010.01.31. 00:09 1.szóló

 ... vagy amit akartok.
( Aktuális teendők: itt LENTEBB )

 A kiinduló helyzet tehát az, hogy a decemberi konferenciánk (majdnem) minden résztvevő pártja az önálló indulás mellett döntött, bár néhányuk hallgatott a VSZ ajánlatára, továbbá hasonló együttműködési ajánlatot tett részükre a Centrum párt elnöke is. Ugyancsak az önálló indulást választották nyilván a tanácskozásunkról eleve távolmaradók is...

Az önálló indulás szándéka érthető: mindenki szeretné megtudni, hogy mennyit ér, megmérettetni magát a politikai piacon. Mindaddig nincs is ezzel semmi gond, amíg könnyűnek nem találtatunk...
További szempont lehet még a bizalmatlanság. Kételkedés a közösen elért eredmény megfelelően arányos felosztásában, egyáltalán a rá eső rész tényleges átengedésében...
Illetve többeket már a közösködéssel járó megalkuvások sora maga is zavarba (- láthatjuk manapság "nagyban" az MDF-SZDSZ kutya-macska próbálkozás nehézségeit, de még a korábbi  MIÉP-Jobbik közös indulás-érkezés sem ment simán, pedig ők igazán közeli elv-rokonságban állnak).
 Éppen ezért igyekszem maximálisan figyelembe venni az ilyen jogos igényeket.

A "LM" tehát az önállóan indult pártok utolsó esélye valamilyen eredmény közös elérésére.
Ezek a pártok a következő önálló szinteken lehetnek (mindenki válassza ki közülük a magáét:)

  1. 140-176 egyéni jelöltet állítottak (minden listaállítási lehetőséggel)
  2. 50-139 egyéni jelöltet állítottak (minden listaállítási lehetőséggel)
  3. 20 területi listát is állíthatnának (legalább 49 egyéni jelölttel)
  4. országos listát állíthatnának (már akár 14 egyéni jelölttel!)
  5. legalább 1 területi listát állíthatnának (2-8 egyéni jelölttel)
  6. egy területi listát sem tudnak állítani (1-29! egyéni jelölttel)

A lehetséges eredmények:
- bejutás: 5%, kb. 280.000 szavazattal
- állami támogatás: 1%, kb. 56.000 sz.

A választóknak csupán kisebbik hányada annyira tudatos, hogy akkor is támogassa kedvenc pártját az 1%-fölött járó támogatás elérésében, ha egyébként az a bejutásra esélytelennek látszik.
Így aztán a jelöltenkénti 750-990 ajánlásukból jó, ha 400 tényleges szavazatuk lesz...
Ebből következően az a kispárt, amely képes MIND a 176 egyéni jelöltje felállítására, jó eséllyel számíthat 70e szavazatra, fordítva nézve: az 1%-hoz kb. 140 egyéni jelöltre lenne szükség!
Gyakorlatilag tehát a pártok közül hiába tud listát állítani a 2-5. kategória tagja is, ha ettől még ugyanúgy esélytelen az 1% (önálló) elérésére, mint a csupán csak 6. szintűek.

A "LM" lényege, hogy az IDE csatlakozó pártok:

  1. önállóan annyi saját egyéni jelöltet állítanak, amennyit csak tudnak
  2. a tényleges jelöltszámuk alapján belátják a fenti kalkuláció tanulságait, hogy:
    a) hiába állítottak 176 jelöltet, annyival sem fognak bejutni
    b) 140 jelölt alatt pedig még kv-i támogatást sem kaphatnak
  3. ezek után hajlandóak lemondani a SAJÁT listájuk állításáról,
  4. a 2. kispárti értekezleten megválasztják maguk közül azt a pártot, amelyikük listáján közösen indulnak, és arra a listára szavazásra bíztatják minden egyéni választójukat.
    (-miközben tehát az egyéni jelöltjeiket megtartják a "megmérettetésük" céljából)

A "LM" előnyei:
- a közös listánk révén együtt átléphetjük az 1%-os határt (pl. két 0,9%-os lista így összesítve MÁR 1,3% is lehet)
- közben megtartjuk a saját egyéni mérhetőségünket, egyéni jelöltjeinket, egyéni programunkat
- jól kommunikálva az összefogásunkat, növekszik a választói bizalom (lesz "értelme" ránk szavazniuk)
- a márc. 6-i találkozó sikertelensége esetén még lehetséges az önálló folytatás is...
A "LM" hátrányai:
- a közös listánkra valamivel kevesebbet kapunk, mint az egyedi listáink összege, mivel nem érhetünk el minden lehetséges szavazónkat az "átszavazás" kérésével (pl. két 0,9%-os lista így összesítve lehet, hogy CSAK 1,3% lesz)
- az egyéni töredékek így nem számítanak be a közös eredménybe...

A tennivalók:
február 15. - március 5.:
- a partner-pártok a cédulagyűjtésük alapján folyamatosan állítsanak saját egyéni jelölteket,
DE MÉG NE állítsanak saját területi listákat!
- azon körzetekben, ahol a partner-pártok nem képesek önállóan jelölni, de van néhány regisztrált taguk, ott ajánlások kérése egy közös egyéni jelöltre ("Bognár Attila, -IDE-") Ehhez a jelöléshez egy, a körzetben megtalálható "Bognár Attila" felkérése a jelöltség elvállalására
- a közös listánkra a partner-pártok részéről felvenni kívánt személyek névsorának összeállítása
március 6.:
- a partner-pártok találkozója a közös lista egyeztetésére (meghatalmazott képviselőikkel)
- a partner-pártok által ténylegesen bejelentett egyéni jelöltek számának hivatalos igazolása.
- a közös egyéni jelöltek ajánlásainak összesítése, a jelöltek személyének kiválasztása a jelentkezők közül
- a közösen támogatott országos listánkat ténylegesen felállító párt megszavazása a legtöbb területi lista állítására képes, és a választási eredmény arányos megosztását vállaló partner-pártok közül.
- a partner-pártok részesedésének meghatározása az országos listánk helyeiből és az állami támogatásból az egyéni jelöltjeik száma alapján...
március 7-14.:
- a még hiányzó további ajánlószelvények együttes összegyűjtése
- a listás jelöltjeink elfogadó nyilatkozatainak begyűjtése
március 15.:
- a partner-pártok következő (ünnepi) találkozója; a még nyitott kérdések lezárása
március 16-19.:
- a maradék egyéni jelöltek bejelentése
- a közös területi listák és országos lista bejelentése
március 20-: kampányüzenetek a választóinknak a közösen ajánlott listánkra szavazásról

 

 

 

3 komment

Címkék: kreatív párt lehetőség anyagi választási parlamenti küszöb

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr641694213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.08. 09:51:23

Bár egyáltalán nem volt érdeklődés a "Trójai Faló" kódnevű, még IDEjében megtett "utazási" ajánlatomra, azért még teszek egy MÁSIK (immár "last minute"!) próbát a közös bejutásunk egy kevésbé hatékony, de azért még mindig eléggé működőképes megoldásának a felkínálásával...

Emlékeztetőül: az a "TF" több szempontból is IDEálisabb lett volna...
A közös jelöltállítási mód ("EGY PÁRT"-"IDE") egyrészt
- tudatosította volna a választókban, hogy X-eljenek mind "IDE_a_Listán", másrészt
- az összes ilyen egyéni voksot 100%-ban(!) töredéknek lehetett volna használni, ami legalább 5-6 többlet mandátumot hozott volna.
- ráadásul minden tagpárt megcélozhatta volna a 176 SAJÁT (-IDE'vel közös nevű) jelölt állítását a saját programjával, csak a LISTA lett volna közös...

Node erről eddigre már lazán lemaradtak - lemondtak - a T. Kollégák.
Kérdés még, hogy:
- vajon a bejutásukról is letettek-e, és megelégednek csupán csak az 1% fölött járó támogatásukkal,
- netán a kisebbek még azt a lehetőségünket is feladnák?!

Ez a most ismertetésre kerülő "last minute a parlamentbe" (LMaP:) ajánlatom - a közös jelöltek hiányában - már csak jóval szerényebb eredményeket igérhet, mondhatni: "szimpla vagy semmi":)

Ristvan 2010.02.13. 08:15:20

"Késő bánat eb gondolat."
süti beállítások módosítása