e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

NEM szavazóknak:

Gondolatok IDE, mindegykinek

2010.09.24. 20:14 1.szóló

'93 óta figyelem az országos pártpolitikát. Csináltam is egy saját pártot "VáLaSz" néven ('93-'98), majd egy másikat "IDE" néven ('04-'10). Ez utóbbit beneveztem a '09-es EP választásra és a '10-es országgyűlésire is. Csak azért tettem, mert JOGOM volt hozzá, és én élni kívántam a demokratikus jogaimmal - ha már voltak... Pártot is CSAK ezért, a demokratikus joggyakorlás eszközéül alapítottam.

Mert vannak fontos jogok, amelyeket a pártok fenntartanak saját maguknak.
A legfontosabb, hogy a most zajló önkormányzati választással szemben - ahol mindenféle egyesületek IS állíthatnak "kompenzációs" listákat - az országos politikában csak a pártok állíthatnak listát. De mire is jó a (kompenzációs) lista? Hát kompenzálni ugyebár! :-) Az "egyéni" körzet képviselője ugye az a (többnyire párt-jelölt!) lesz, akire ott a legtöbben szavaznak. Na de akkor KI fogja képviselni a körzet TÖBBI szavazóját? Elvileg erre való a lista - csak hát ezt az elvet meg kéne valósítani a gyakorlatban is!

Sokan a pártokat kiáltják ki bűnbaknak minden bajunkért. Pedig eredetileg egy többpárti demokráciában az egyes PÁRTOK a különböző szempontok szerint összeálló társadalmi csoportok RÉSZ-érdekeit képviselik. Minél TÖBB párt kerül be tehát az ország gyűlésébe, annál jobban lefedi a képviselet az EGÉSZ társadalom érdekeit.

Épp ezért álságosan demokrácia szűkítő az ún. 5%-os küszöb, mert 2010-ben egy "egyéni" képviselőt már "8.142 szavazat" bejuttatott, miközben az MDF listájára voksoló 136.895 ember (2,67%) nem kaphat arányos részt (tehát kb. a felét) az 5% fölött már kijáró 8-10 helyből!

A fenti széles képviselet akkor valósulhat meg igazán, ha majd a pártok nem legyőzendő ellenfélnek tekintik egymást, hanem együttműködő partnernek, de legalábbis őket kiegészítő társaknak.
Annál is inkább, mert egy-egy eldöntendő kérdésre csak 2 válasz lehetséges, (-aki tartózkodik, az meg tartózkodjon csak ODAhaza,) tehát óhatatlan, hogy 3-nál TÖBB párt közül legalább ketten egyféle módon ne szavazzanak.

Hasonlóval küzd manapság a parlamentben az LMP és a Jobbik is: Adott ugye a "másfél nagy" párt (a "2/harmados" FMPSZ és az "1/harmatos" MSZP), amelyek jobbára egymással ellentétes gombokat nyomkodnak. A "két kicsi" pedig szeretne mindkettőtől (és egymástól is:) "markánsan" (és sokszor görcsösen) különbözni... Ám a KETTŐ gombbal ez gyakorlatilag egy "lehetetlen küldetés".

A fent említett kizárólagosságra törő harc egyik "terméke"  a "gyűjtő PÁRT". Ez a típus mindenáron egyedül akar kormányozni, amihez "abszolút" többségre (legalább 50%+1 képviselő) van szüksége. Ezt pedig a lehető legtöbb szavazat begyűjtésével tudja elérni, amelyhez pedig a RÉSZEK kb. felének azt kell ígérnie, hogy vállalja a megfelelő képviseletét. Nem véletlen, hogy ezek a pártok "középre" igyekeznek, hiszen a "jobb" és "bal" OLDAL önmagában eleve nem lehetne 50% fölött, a "centrum" határa viszont jobbra-balra rugalmasan széttolható.
A gond csak ott van, hogy a különböző RÉSZ-eknek tett eltérő - gyakran ellentétes - ígéretek betartása nem igazán lehetséges (ez persze nem tartja vissza őket).

Nehéz helyzetben vagyunk tehát, amikor pártra (pártjelöltre) kell(ene) szavaznunk...
(folyt. innen)

7 komment

Címkék: lista centrum párt egész gyűjtő rész kompenzáció

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr912319815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.26. 17:03:25

Figyelj ide! :) én kicsit megzavarodtam a sok szóló kommentjétől, de már látom, hogy izé... tényleg közelítenie kellene sok jó embernek. Csakhogy a legnagyobb nehézség ezzel a szétszórtsággal van. Össze kéne fognia valakinek legalább a neten egy oldalra azokat, akiknek tele van a bugyellárisa a politikusokkal és az ő szájtépésükkel. Ehhez viszont informatikai (nagy) tudással kell rendelkezni - nekem ilyenem nincs, csak gépírni tudok :). Van viszont igényem rá, hogy azonosan vélekedő és gondolkodó, tenni is akaró emberekre leljek. És ilyenek sokan vagyunk... csakhogy hiába keresgélek lehetőséget, nem találok csoportot ahova csatlakozhatnék. Komolyan :) - szép szép a vicc, jó is arra, hogy fricskát mutasson, de ez most már nem elég! Kevés - mondhatom. Ez az internetes demokrácia tetszik... most oda is odakattintok, de szerintem már jártam ott és akkor sem tudtam benne részt venni tudatlanságom okán... megnézem megint.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.26. 20:18:37

@térfél: Tudod, olyan ez, mint a klasszikus OTP-reklám szlogenje: "Van, aki azért jön IDE, mert otthon ezt látta - van aki meg azért jön IDE, mert otthon nem ezt látta..."
3 szóval: nem vagyunk egyformák:)
Van, akinek már az eddigi közösségeinek megfelelni is túl sok, (vö. "a soknál több az elég", "aki sokat markol ...", "... nem bírja a farka" stb.) őket elég nehéz lenne még IDE is bevonni, egy újabb közösségbe. Mások meg azért nem jönnének IDE, mert maguknak valók, megint másoknak meg másmilyen közösség kellene, nem épp olyan, mint a többieknek (lásd: "A molnár, a fia meg a szamaruk" meséjét:).
Ebből az alaphelyzetből azt a tanulságot vontam le, hogy IDE lehessen úgy is csatlakozni, hogy "sehogy" (vagyis CSAK szavazgatni, de azt is csak amikor jólesik:), továbbá meglévő "komplett" közösségekkel (tartozzon csak ODA továbbra is, és szavazzanak IDE kollektíven:), és akiknek nincs (poli-)közösségük, de szeretnének egyet, azoknak ajánlhassunk az előbbi társulatokat tartalmazó "választékunkból" (majd, ha lesz:).
- kb. erről írtam itt is:
ide-ide.blog.hu/2010/02/01/ki_mit_3

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.09.26. 20:30:46

+ de még akár a "választékon" KÍVÜLRŐL is!
Az jutott most az eszembe, hogy több "parlamenti" párt is (amelyekhez természetesen semmi közünk:) kínálja az IDE egyes "moduljait", mint pl. "részvétel", "konzultáció". Csak egyet nem kínál egyik sem:
- DIREKT beleszólást.
Namost erre mondom én, hogy bárki nyugodtan menjen ODA, konzultáljon, vegyen részt (a vitáikban), alakítsa ki ezekben a SAJÁT álláspontját, azután hozza IDE, és utasítsa a képviselőinket ANNAK a képviseletére.
((-tudom, hogy nem könnyű ezt elképzelni, mert el kell hozzá szakadni a mai sémáktól!:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.10.04. 20:00:09

Küszöb nélküli, arányos választási rendszer esetén 100/386=0,26% szavazat kellene egy képviselői helyhez. Egy ilyen rendszerben sokkal több párt képviselője ülne a parlamentben, főleg ha országosan mindenhol kiépített pártszervezetre sem lenne szükség.

Az igaz, hogy egy ilyen rendszer "jobban lefedi a választói akaratot" :-), de megnehezíti a kormányzást. A haladáshoz nem még több fékre, meg nem még több ellensúlyra van szükség. Az ennyire széttagolt parlamentarizmus eléggé nehezen működőképes, előrehozott választások sora lenne, és hamar tele lenne a választók hócipője a töketlen parlamenttel.

Aztán meg területi rendszer nélkül nem lennének az országrészek képviselve a parlamentben. Az "egyéni" képviselők dolga, hogy a körzetük ügyes-bajos dolgait a parlament elé vigyék és ott képviseljék, ha szükséges.

Az 1921-es választások után, amikor is nem volt bejutási küszöb 14 féle szervezet, illetve a független képviselő ült az akkor csupán 219 fős parlamentben.

Ennyi - sőt talán több - ma is lenne egy tisztán arányos, küszöbmentes választási rendszer esetén.

"miközben az MDF listájára voksoló 136.895 ember (2,67%) nem kaphat arányos részt (tehát kb. a felét) az 5% fölött már kijáró 8-10 helyből!"

Ők voltak azok, akik felemelték a bejutási küszöböt 4%-ról 5%-ra.

Aki másnak vermet ás ...

"A fenti széles képviselet akkor valósulhat meg igazán, ha majd a pártok nem legyőzendő ellenfélnek tekintik egymást, hanem együttműködő partnernek, de legalábbis őket kiegészítő társaknak."

Ez ugyan nem a pártok egymásra tekintésén múlik. Hanem a politikai rendszeren. A választások csak a parlamenti képviselőkről döntenek, de a kormány összetételéről nem. Így lesznek kormánypártiak, meg ellenzékiek. Maga a politikai rendszer generálja automatikusan nem csak a versengést, de a széthúzást is.

Együttműködő pártok csak kényszerből képzelhetőek el, ez ma a koalíciós kényszer, ha nincs többsége egy pártnak egyedül, de akkor is ugyanilyen széthúzó a rendszer, csupán a koalíciós partnerek kénytelenek együttműködni, amit megtesznek a hatalmuk megtartásáért.

Együttműködő rendszer az olyan lehetne, ha a választás nem csak a parlament, de a kormány összetételét is eldöntené. Pl. a négy legnagyobb pártnak kellene mindig együtt kormányoznia. Mint pl. Svájcban. Egy ilyen összefogást generálna, kénytelenek lennének a politikusok mindig együtt dolgozni, még ha nem is kedvelik egymást és az adott területükön belül jól dolgozni a kormányban.

Egy ennyire versengő rendszerben utópia elvárni a pártoktól a szeressük egymást gyerekek hozzáállást.

100 méteres síkfutásban sem egymást támogatva futnak a versenyzők. Ha az egyik elbukik, veszít, a többi otthagyja. Ha mégsem, és egy másik is megáll, hogy felsegítse az elesettet, akkor ezzel a nemes gesztussal automatikusan ő is veszít.

De nem a futókban van a hiba.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.05. 19:16:12

@Akitlosz: 1.részre:
Helyesbítelek: 100/200=0,5% (40e) szavazat kellene egy képviselői helyhez. Megjegyzem, hogy az 5%-os küszöb megléte esetén is az elvi pártszám még mindig 19 (!!!:)

Továbbá ajánlom figyelmedbe a MSZ által (is) dédelgetett "kétkamarás" rendszer felsőházának tervezett összetételét: www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarorszag-alaptoervenye-magyarok-szoevetsege-javaslata (57.§.(4):)

Itt meg egy kissé ellentmondasz magadnak:
"területi rendszer nélkül nem lennének az országrészek képviselve a parlamentben."
vs.
"Az igaz, hogy egy ilyen rendszer "jobban lefedi a választói akaratot" :-), de megnehezíti a kormányzást ... Az ennyire széttagolt parlamentarizmus eléggé nehezen működőképes"
Mármint a 90 egyéni körzetre "széttagolt"...

Tekintettel arra, hogy az ún. "egyéni" képviselők most valójában csak PÁRT-katonák, így helyettük megfelelne ez is:
"A körzetük ügyes-bajos dolgait" a párttagok viszik a kongresszusuk elé, hogy ott képviseljék, és a PÁRT vigye tovább a parlament elé - ha szükséges.

(Sőt: - az IDE esetében nem a "párttagok" és nem a "taggyűlés" elé, hanem az ÖSSZES -aktív- választónk a neten rakja majd össze, és az eredmény automatikusan jut a frakciónk elé képviseletre:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.10.05. 19:47:23

@Akitlosz: 2. részre:
Az MDF-fel csak a a konkrét számok miatt példálóztam, de egy "fiktív" párt esetén elmehetnénk akár 240.000 választóig is (60%-os részvételnél)

"Maga a politikai rendszer generálja automatikusan ... a széthúzást"

A rendszer az "egy a tábor"-ozást generálja, ezért is nyírta ki (és kebelezte be) a Fidesz az összes jobboldali pártot, majd amikor látta, hogy ez kevés, akkor benyomult a (rumba-rumba) "centrumba"...

"Együttműködő pártok csak kényszerből képzelhetőek el"
- bocs, de szerintem a "képzelet" határtalan:)

"a koalíciós partnerek kénytelenek együttműködni, amit megtesznek a hatalmuk megtartásáért."
- sz..t se ér az az "együttműködés", amely kényszerű! Az ilyen koalíció "jobb" esetben instabil, "bal"esetben zsarolások sorozatából áll!
- a "hatalom"-nak legfeljebb a gyakorlását(!) tarthatják meg... (lásd még Alkotmány:)

Együttműködő rendszer az olyan lehetne, ha a választók eleve CSAK olyan pártokat (RÉSZ-eket!) bíznának meg a hatalom gyakorlásával, amelyek PROGRAM szintjén vállalnák az EGYÜTTES kormányzást.
De ameddig ez "utópia" (még csak nem is a pártok, hanem a VÁLASZTÓK részéről!), addig is ki lehetne kényszeríteni egy "6-31%-os" IDE-frakció segítségével egy ilyen "kutya+macska" koalíciót...
Feltéve, hogy a "kutya" (oldal) max. 49%-nyi mandátumot ér el, és nem szándékozik a kormánya sorsát az IDE választóinak a (közvetlen:) "kegyére" bízni.
Ez esetben tehát "önként" összeáll a 45-20%-os képviseletű "macska" oldal legalább egy pártjával;)
süti beállítások módosítása