e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

NEM szavazóknak:

Esemény a láthatáron

2010.11.25. 20:14 1.szóló

November közepén indítottam útjára a két legnagyobb - és ilyen lehetőséggel szolgáló - hazai közösségi portálon az alább IDE'zett leírású ESEMÉNY-t:

Időpont: 2014. 04. 06. 6:00-17:00

Be IDE az Országgyűlésbe 

Az ESEMÉNY-re jelentkezők teendői:
0. addig: tudatni az eseményt mindenkivel...
1. előtte: saját ajánlószelvényüket IDEadni
2. aznap: az IDE jelöltjeire, listájára szavazni
3. utána: négy éven át diktálni az IDE frakciónak
(ez a "közvetített közvetlen demokrácia" IDEája:))
További részletekért látogass el IDE:
http://ide-ide.blog.hu/2010/11/10/mindenki_ide
(-és egyéb ottani írások - lehet olvasgatni;)
Onnan is tudható, hogy:
- az IDE ellenzéki ÉS kormánypárti IS egyszerre(!), amely tulajdonságainak "pillanatnyi" ARÁNYA a választói válaszaival változik...
(A MI leendő frakciónk megosztva, KÉTFÉLE szavazatot is leadhat majd egy-egy kérdésre!:)

Kiket hívjunk meg IDE, erre az ESEMÉNY-re?:
- MINDENKIT válogatás nélkül, lehetőleg EZZEL:
"""
Akárhogy is döntesz a személyes részvételedről,
(-csak tudasd, ha nem is számíthatunk Rád:)
kérlek küldd tovább minden ismerősödnek,
(ezzel a "személyes" üzenettel együtt:)
hogy ők maguk is dönthessenek róla.
Megköszönöm, az ő nevükben is!
"""
hogy mInDEnki értesülhessen rólunk, és maga elutasíthassa a beleszólása lehetőségét, avagy élhessen vele - netán még várakozzon...
((a bizonytalanoknak külön is egy jó lehetőség a "Talán ott lesz" válasz - vagy mégse jó?;))
... ám addig is továbbíthatja ezt az "örömhírt" az összes ismerőse számára!

CÉLUNK:
2011.: 10.000 "Nem lesz ott" :-)
2012.: 100.000 "Nem lesz ott" :-))
2013.: 1.000.000 "Nem lesz ott" :-)))
2014.04.: 333.000 "Résztvevő" 8Đ
- aki nem csak jelöl és választ,
hanem utána négy éven át diktál is az IDE frakciónak!
Részletek:
http://ide-ide.blog.hu/
 

Összehasonlító esemény: Nyerj Egy LCD TV-t (Facebook, okt.1-)
Eredményei máig: Résztvevők: 114.610 fő, Talán ott lesz 47.104 fő, Válaszra várva 508.167 fő, Nem lesz ott 324.123 fő (összesen: 994.004)
- valamint: "SzeptEmber Feszt" (iwiw, -szept. 5.) Ott voltak (3109), Talán ott volt (1354), Nem válaszolt (6651), Nem volt ott (2529)

Az első 10 nap eredménye nálunk a következő lett:

FB: Résztvevők: 18 fő, Talán ott lesz 20 fő, Válaszra várva 249 fő, Nem lesz ott 30 fő (összesen: 317)

Iwiw: Résztvevők: 19 fő, Talán ott lesz 19 fő, Válaszra várva 565 fő, Nem lesz ott 54 fő (összesen: 657)

Előre hát a - az időarányos 10.000 "Nem lesz ott" hoz szükséges - jövő évi kb. 40-50.000 válaszkérésért!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr702470664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.12.01. 18:14:54

Ahhoz, hogy addigra valószínűsíthetően elérhessük a „kritikus tömeget” (333e fő:), minél több ismerősünkhöz kell eljuttatnunk a hírét, hogy ők is besorolhassák magukat a biztos vagy bizonytalan résztvevők közé - netán legalább azt jelezzék vissza, hogy őket nem érdekli annyira a sorsuk alakítása, hogy a kezükbe is vegyék azt ...

Ennek az értesítésnek a módja részetekről (csoportosan) könnyebb és gyorsabb, – csupán néhány gombnyomás, - bárki más (én is:) csak személyes üzenetek egyenkénti küldözgetésével érhetné(m) el az ismerőseiteket, ami nem csak fárasztó, de túl lassú is lenne, hiszen több mint 1M embert kell meghívnunk az addig hátra lévő 3 év alatt...
Kérlek tehát Titeket, hogy értesítsétek a Facebookos és iwiwes ismerősöket a weblapokon felajánlott – és alább vázolt – technikával!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.12.01. 18:16:13

iwiw:
iwiw.hu/pages/events/event.jsp?eventId=11879

(jobbra fent) „Ismerősök meghívása” gomb, a felnyíló ablakban pedig kipipálni a „Minden ismerőst meghívok!” négyzetet, hogy mindenkit kijelöljön címzettnek.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.12.01. 18:18:00

Facebook:
www.facebook.com/event.php?eid=110765028989388

(balra, a logó alatt) „Hívj még vendégeket!” gomb - innen sajnos egyenként kell kijelölni mindenkit...
(-ha csak nincsenek MÁR „listába” gyűjtve, mert azokat egyben is meg lehet hívni az „Ismerősök szűrése” + lista kijelölése után jobbról megjelenő „Mind kijelöl” linkre kattintással)
süti beállítások módosítása