e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

szeptember 2010
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

NEM szavazóknak:

Politikai marketing

2010.09.28. 20:14 1.szóló

Nekem a "marketing"-ről mindig a "markecolás" szó ugrik be, amikor kétes alakok elveszik az elkábított áldozat összes pénzét. Ennek mai modern, "turbó" változata, amikor előbb még HITELT is vetetnek fel vele, hogy még jobban kifoszthassák... (Persze itt…

5 komment

Címkék: marketing politikai mosópor cégér

Gondolatok IDE, mindegykinek

2010.09.24. 20:14 1.szóló

'93 óta figyelem az országos pártpolitikát. Csináltam is egy saját pártot "VáLaSz" néven ('93-'98), majd egy másikat "IDE" néven ('04-'10). Ez utóbbit beneveztem a '09-es EP választásra és a '10-es országgyűlésire is. Csak azért tettem, mert JOGOM volt hozzá,…

7 komment

Címkék: lista centrum párt egész gyűjtő rész kompenzáció

IDEfigyelj... 7. pontjához

2010.09.07. 20:14 1.szóló

7. a kormányváltás alkalmával könnyen előfordulhat, hogy a lehetséges "váltópárt" sem érdemli meg a bizalmunkat. Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amely szükség esetén egy "váltópárt"-hoz is ugyanúgy viszonyulna, mint ahogy az elötte…

Szólj hozzá!

IDEfigyelj... 6. pontjához

2010.09.06. 20:14 1.szóló

6. az igéreteit megszegő "pártunk és kormányunk" képviselőit csak 4 évente "büntethetjük" - a másokra szavazással. Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amely még a saját "programja" folyamatos betartása mellett is rövid időközönként…

Szólj hozzá!

IDEfigyelj... 5. pontjához

2010.09.05. 20:14 1.szóló

5. a kormányzó párt(ok) részéről sincs garancia a választási igéretek betartására. ("más a kampány és más a kormányzás") Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amely így (4.p.) egy kisebbségből kormányzó párton képes lenne számonkérni a választási…

Szólj hozzá!

Címkék: kampány program bizalom kormányzás betartás preferenciák kívülről

IDEfigyelj... 4. pontjához

2010.09.04. 20:14 1.szóló

4. (a választottunk) ha be is jut, a választási programját (az igéreteit) csak kormányra kerülve tudná megvalósítani, ellenzékből nem. Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amely a választói akarata szerint pártolja vagy ellenzi a kormány egyes konkrét javaslatait.…

Szólj hozzá!

Címkék: szakértői kormány kormányon ellenzékben törvényi keretek szavazóprogram

IDEfigyelj... 3. pontjához

2010.09.03. 20:14 1.szóló

3. ha kis pártra szavazunk, nincs rá garancia, hogy a választottunk valóban be is fog jutni a parlamentbe. (5%-os küszöb) Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amely a választás előtt közzéteszi a valós támogatottságát, az ajánlásai számával is hitelesítve azt. Ez…

Szólj hozzá!

Címkék: választás garancia ajánlás szándéknyilatkozat hiteles időközi küszöb 5% kis párt véleményező

IDEfigyelj... 2. pontjához

2010.09.02. 20:14 1.szóló

2. egy választható párt programját csak egyben ("csomag"-ként) lehet elfogadnunk, még akkor is, ha egy része nem tetszik. Hogy ne így legyen: (olyan pártot csinálunk) amelynek a programja "mindössze" a választói valódi (tehát "kötött mandátumú"!)…

Szólj hozzá!

Címkék: program csomag párt képviselet valódi rész arányos kötött mandátum

IDEfigyelj... 1. pontjához

2010.09.01. 20:14 1.szóló

1. nem biztos, hogy találunk megfelelő pártot a kínálatból, ennek hiányában viszont csak a "kisebbik rossz" választása marad. Hogy ne így legyen: a megfelelő választék biztosításához létre kell hoznunk egy több szempontból is különleges pártot...  Miért…

Szólj hozzá!

Címkék: lista párt megfelelő különleges választék kisebbik rossz egyéni képviselő

IDEfigyeljenek E-mberek!

2010.09.01. 20:13 1.szóló

Unásig ismételgetik - leginkább önigazolásul - azt a mondást, hogy: A demokrácia nem jó, de még nem találtak ki nála jobbat... Én meg azt mondom, hogy tényleg "nem jó", de amíg nem találnak ki egy jobbat, addig is javítsunk ezen a meglévőn valamennyit - itt és…

3 komment

Címkék: kampány ide illegális képviselet kritikus tömeg választási demokraták egylete

süti beállítások módosítása