e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • 1.szóló: @Főn-x: (meg az előzőre is:) Ezen pontok lényegi tulajdonsága a tömörség (kevésbé lényegi a "vizuális harmónia" - vagy mi:) A bővítésükre... (2012.03.25. 11:16) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf: Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (2) emberiség (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közérzet (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) ötlet (1) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politika (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szerintem (1) szivárvány (1) szólok (2) társadalom (1) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

július 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

NEM szavazóknak:

Szpem vagy sem a kampánylevél?

2011.04.21. 18:39 1.szóló

Néhányan felháborodva reagáltak a választási kampánylevelemre...

Vajon a postásuknak és a szórólap kézbesítőknek is ugyanígy megmondják a magukét, ha ilyen nyomtatott anyagokat dobálnak be hozzájuk a kampány idején?
- nem is beszélve az automata telefonhívásokról, amelyeknek még csak beszólni se lehet!

De nézzük csak, mit ír erről a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény:
(- tehát szabad vagy tilos az internetes üzenetküldés? )

plakát: választási falragasz, hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép, zászló, embléma a hordozóanyagtól függetlenül

választási kampány: választási program ismertetése, jelölt, lista, jelölő szervezet népszerűsítése, választási gyűlés szervezése, plakát elhelyezése, önkéntesek igénybevétele

A választási kampány a választás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig tart.

A választási kampány végéig a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot. A plakát engedély és bejelentés nélkül előállítható.
Plakát - a (3)-(6) bekezdésben meghatározott kivételekkel - korlátozás nélkül elhelyezhető.
((Kivételek: épületre - középületre - hirdetőtáblára - fedésbe))
- a "plakát" kiterjesztő meghatározása följebb olvasható...

Majdnem azt írtam, hogy - az internetről és az e-mailról "természetesen" egy árva szó sincs benne - ám ez nem igaz, mert mindkettő szerepel 1-1 helyen (slussz!):

"A határozat rövid úton való közlése (...) elektronikus dokumentum formájában (e-mail) (...) történhet."
+"A szavazókör kijelöléséről szóló döntést a választás kitűzését követő 5. napig az Országos Választási Bizottság internetes honlapján és a helyben szokásos módon közzé kell tenni."

Sőt, az "elektronikus" szó 10 helyen szerepel, túlnyomóan, mint elektronikus levélcím...

Az külön érdekes, ahogy maga a hatóság segíti a (pénzes!) pártok kéretlen postai küldeményeit, címlista jogilag engedélyezett átadásával!:

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv a névjegyzékben szereplő választópolgárok családi és utónevét, valamint lakcímét a jelölteknek, jelölő szervezeteknek kérésükre, díjfizetés ellenében, azonos feltételek mellett a szavazás napja előtti 20. napot követően átadja. A szolgáltatás nem, életkor vagy lakcím szerinti csoportosításban is igényelhető.

Összegezve: a KAMPÁNY időszakában bizony sokkal többet kell elviselnünk a "kéretlen" politikai tájékoztatókból, mint "normális" időkben - de nézzük a jobbik oldalát:
- legalább tájékozottabban választhatunk, nem hisszük tévesen az, hogy nincs választék!

(-ez következik...)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr662857294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.26. 23:59:14

Jogilag tehát nem tekinthető SPAM-nak a kampánylevél (ahogy a nyomdai "testvére" SEM!:)

Add_tovább 2011.04.27. 07:57:16

Ettől függetlenül az én spamszűrőm szépen törli a bullshit kulcsszavakat tartalmazó mailokat:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.27. 08:19:10

Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés:
- postaláda nyílásának bedeszkázása,
- telefon kihúzása/kikapcsolása
- spamszűrés alkalmazása...
- őrkutya elengedése:)
Csak egy mások által megválasztott IDE'tlen kormány ellen nem lehet egyénileg védekezni! :-(((