e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

NEM szavazóknak:

Kampányötletek - időközben...

2011.03.26. 14:04 1.szóló

Szolgálati közlemény: Ez a poszt "nem jelenik meg a blogposztok között.
(-viszont a legutolsó kommentje látszik jobbra a "Namiújság..."-nál!)

Ha kommentben írtok alá, akkor IDEfönt válaszolok rá, ha "közérdekű":)

 A választást hétfőn tűzték ki:

A 2011.06.05. és 19-re kitűzött időközi országgyűlési választás naptár szerinti határnapjai (KELT 04.04-én):

( 1. 2. hét)

1. Az ajánlószelvényt 4.18-21. között kell megküldeni a választópolgároknak [Ve. 14. § (1) bek.].

( 3. 4. hét)

22. Jelöltet ajánlani 5.06-án 16.00 óráig lehet [Ve. 46. § (3) bek.].

(- ha megvan a 750 érvényes cédula, akkor mehet TOVÁBB!:-)

23. A jelöltet legkésőbb 5.06-án 16.00 óráig lehet bejelenteni az illetékes választási bizottságnál [Ve. 52. § (1) bek.].

( 5. 6. hét)

10. A választási bizottságok megbízott tagjait a független jelölt legkésőbb 5.20-án 16.00 óráig jelentheti be [Ve. 25. § (2) bek.].

14. A helyi közszolgálati műsorszolgáltatók az egyéni választókerületi jelöltek politikai hirdetéseit 5.18-tól 6.2-ig legalább egyszer ingyenesen közlik [Ve. 93. § (1) bek.].
  15. A helyi közszolgálati műsorszolgáltatók 6.04-én legalább egyszer ingyenesen közzéteszik a jelöltek által készített politikai hirdetéseket [Ve. 93. § (2) bek.].

( 7. 8. hét)

Választás 1. forduló: 6.05.

( 9. 10. hét)

Választás 2. forduló: 6.19.

20. Minden ... független jelöltnek legkésőbb 2011. augusztus 18-ig kell a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját [Ve. 92. § (2) bek.].


1. és 2. hét:

  • előszervezés (internet, telefon, ismerősök): segítők megtalálása 
    - amit tőlük várok: szállás (nekem), gyűléshely, suttogó "propaganda"

3. és 4. hét:

  • 1. és 2. KÖR gyűlés 
    - helyenként 10-20 fő személyes meggyőzése
    - ajánlószelvények leadási helyeit fixálni, kitöltési mintákat hagyni náluk.
      - tudatosítani bennük, hogy ha MÉG bizonytalanok, ne adják másnak (se:) a (család) szelvényeit, őrizzék meg azokat a 2. hét végéig...
      (az 1. körben kevesektől sok=400, a 2. körben sokaktól kevés=400;)
    - ha összejött, akkor leadni az utolsó napon.
    - ha addig még nem jött össze, akkor a határidő utolsó napján kiülni Püspökladány egy "nevezetes" pontjára, majd 15 és 15:30 óra között a PM.Hivatal előtt várni a telefonon bejelentkező "futárok" beérkezését a többi 12 településről az utolsó cédulákkal - feltéve, hogy a részükről bediktált számok összességével és az addigiakkal együtt meglesz a szükséges.
    - ha nem, akkor viszont lemondani őket, hogy már ne is induljanak el potyára!
  • a 750 esélyéről:
    - itt most nem lesz jellemző az a cédula felporszívózás, ami a "rendes" választásokon mostanság dívik... Ennek ugyanis messze nincs akkora jelentősége, hogy ebbe komolyabb pénzt öljön bármelyik párt is.
    - tehát az utolsó pillanatig meglesz az esélye a határ átlépésének.
    Onnantól kell majd komolyan agitálni, mert anno Csornán a CM is úgy járt, hogy a 900 ajánlójának mindössze a FELE ment is el ténylegesen szavazni a jelöltjükre!

*
 

*
 
*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
5. és 6. hét: - MÁR CSAK, HA +VAN a JELÖLTSÉG!

  • Egy hét "pihenő"!
    - Nekem itthonról INTERNET (közösségi oldalak, fórumok, civil szervezetek),
    - a helyi önkénteseknek a jövő heti gyűlések hallgatóságának toborzása, élőszóval és házi plakátokkal
  • 4. KÖR választási gyűlés: - e-képviseletre REGISZTRÁLÓ aláíróíveken email-címek begyűjtése, 100 Ft/cím "kedvezményes" regisztrációs díjjal...
    (további ELFEKVŐ cédulát ott és MOST átadóknak továbbra is ingyenes!!!:)
      - ezért az összegért "e-mailfogytig" érvényes hozzáférést kap IDE! (tehát ha "tartós" címet ad meg, akkor sokáig, ha "alkalmi" címet, akkor addig, amíg az él)

7. és 8. hét:

  • Ugyanaz még egyszer (esetleg "pihenő nélkül", KÉTSZER is, ha elég jó a lendület)
    - ha gyenge a növekedés, akkor inka az interneten erősíteni (szervezetekre!), meg a helyieket biztatni az agitálásra - a SAJÁT beleszólási lehetőségükért!

VÁLASZTÁS

  • 2. forduló akkor lesz, ha:
    - az első fordulóban nem megy el 50% választó (kb. 20.000 "lusta" fő! - erre igen nagy az esély, az eddigi példák alapján - sokan csak azért, mert "úgyis" lesz 2. forduló, akkor meg minek menjen kétszer?!;)
    - mégis elmegy 50% választó, de senki sem ér el 50%+1 szavazatot...
    (ehhez az kell, hogy "otthon maradjon" kb. 4000 ("volt":) fidesz-szavazó!)
     

9. és 10. hét: 

  •  Az 1. forduló eredményei ismeretében futni még 1-2 kört, ha van "matematikai" esély... (már a "mindenki hozzon még egy embert" helyzet elérése esetén is!:)
  • VISSZALÉPÉS (bárki "javára") KIZÁRT!!!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr812773165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása