e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

NEM szavazóknak:

NetMiniszterelnök-jelöltek IDE

2009.11.27. 23:20 1.szóló

... nem is tennék IDE egy "komolytalan" ajánlatot a komoly verseny részeseinek, - különben is lesz nekik ott elég dolguk - viszont a döntőből kimaradtak részére szívesen felajánlanám egy kis "vigaszdíj" lehetőségét. (-egyben a "bizonyítás"-ét is, hogy nem is olyan ""selejtek"" ők;))

Nicsak mi készülget itt a NETen: - ( www.legyelte.hu és netelnok.blog.hu )

Nyernél fél milliót?!
Lépj ki a blogod mögül, tedd ismerté Magad vagy közösséged!
Indulj a NetMiniszterelnöki választáson!

avagy:

Hagyd, hogy felfedezzen a világ!
Online kampányjáték!
Vidd el a nyereményt, és legyen egy jó ajánlóleveled a pályakezdéshez!

És a reklámszlogenek után egy kicsit bővebb szöveggel is:

"Hatalmas fába vágtuk a fejszénket, de tényleg. Ugyanis keressük Magyarország következő miniszterelnökét. Persze nem úgy, hanem „csak" online, és „csak" a fiatalok között, ám ezek a csakok csupán az országgyűlési választás tétjéhez képest jelentenek alacsonyabb szintet, mivel a Heti Válasz és a Média Hungary közös internetes politikai játéka véresen komoly kísérlet.
(...)
Szóval ez elég böcsületes lehetőség; akiből az elmúlt húsz esztendő (vagy amennyit ebből kvázi felnőttként megélt) nem gyomlálta ki a jobbító szándékot, az megmutathatja, mire lennénk képesek mi, magyarok, ha éppen nem akadályoznánk ebben maximális hatékonysággal saját magunkat. Meg aztán simán előfordulhat, hogy a valódi politikusok fölfigyelnek ifjú virtuális kollégáikra, és bevonják őket a valódi jövő tervezgetésébe. És lehet, hogy ez csak a startvonal." - hetivalasz.hu - 2009.11.20-12.11.)

Nos, én ugyan nem vagyok "valódi politikus", de azért még "fölfigyeltem", és részemről mindjárt emelhetnénk is azt a tétet... - mondjuk IDE, "az országgyűlési választás" állítólag "jelentősen magasabb" szintjére - mivel véletlenül éppen hiányzik egy "miniszterelnök jelölt" a leendő országos listánk éléről... (( - én meg már jóIDEje lestoppoltam magamnak a leghátsó, azaz 174. helyét...;))

Persze az 5%-os küszöb átlépésének az esélye legfeljebb 3,9%, viszont éles tapasztalatszerzésnek így sem lenne utolsó a dolog számukra... (ámde ez azért mégsem lesz olyan "véresen komoly", mint a fent IDE'zett játékuk;)

Node éppen ezért én nem is tennék "komolytalan" ajánlatot a komoly verseny részeseinek, - különben is lesz nekik ott elég dolguk - viszont a döntőből kimaradtak részére szívesen felajánlanám egy kis "vigaszdíj" lehetőségét. (-egyben a "bizonyítás"-ét is, hogy nem is olyan ""selejtek"" ők;))

A saját (virtuális) kampánystábukkal (és valós segédcsapataikkal) nekifoghatnának a valós cédulagyűjtésnek az IDE általános jelöltje számára, és mi cserébe vállaljuk, hogy bevisszük az IDE besegítők programjaiban vázolt elgondolásokat a parlamentbe.
DE - akár saját maguk is bevihetik majd, hiszen - "mint az köztudott" - az IDE listájának a legtöbb képviselőjelöltje ténylegesen be is juthat a parlamentbe 2-3 hónapra. Az IDE a Listánkra felvételhez mindössze teljesítenie kell a (némi ráhagyással) 999 ajánlás összegyűjtését, és máris esélyes a 160 "biztos befutó" helyünk egyikére.

A teljesítés semmivel sem nehezebb, mint a verseny szándékozott megnyerése lett volna, hiszen ahhoz is kell több száz (ezer) szavazó internetes meggyőzése, mozgósítása.
Ha pedig az ment volna, akkor ez is lazán mehet. Hogy a "verseny" itt se hiányozzon, a listán elfoglalt helyük függ majd az IDE behozott cédulák mennyiségétől...
- egy lakásban átlag 2 cédulát kaphatnak, az 500 lakás - ez tíz fős csapattal 50 lakás/fő, de mondjuk 25 segítővel már csak 20 lakást kell egynek felkeresni, ami ráadásul tuti cím, hiszen előre le lehet fixálva a neten a cédulák átadása, akár óra-percre beütemezve ;)

4 komment

Címkék: lehetőség netminiszterelnök kampányjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr421680843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunszi · http://kunszi.fw.hu 2010.01.23. 18:04:56

"Nos, én ugyan nem vagyok "valódi politikus", de azért még "fölfigyeltem", és részemről mindjárt emelhetnénk is azt a tétet... - mondjuk IDE, "az országgyűlési választás" állítólag "jelentősen magasabb" szintjére - mivel véletlenül éppen hiányzik egy "miniszterelnök jelölt" a leendő országos listánk éléről... (( - én meg már jóIDEje lestoppoltam magamnak a leghátsó, azaz 174. helyét...;))"
És mi lesz az utolsó két hellyel?
Ez csak egy elírás lehet az 1. szóló részéről, hiszen összesen 176 egyéni képvielőt lehet választani.
Ha stoppolta az utolsó helyet, akkor az csak a 176. hely lehet. ;)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.01.23. 18:46:24

@kunszi: - neked igazad van, valóban:
"176 EGYÉNI képviselőt lehet választani."

Ám énnekem is igazam van ebben:
"a leendő országos LISTÁNK (...) leghátsó, azaz 174. helyét"
Egy párt "országos listáján" ugyanis (az EP-listával egyező módon) a megszerezhető mandátumok háromszorosa számú jelölt lehet.
Az EP-n ugye ez 22*3=66 volt, itt pedig 58*3=174.

További 152 hely szerezhető a 20 területi (Bp.+19 megye) listán összesen, de onnan 5%-körüli pártnak érdemben nem várható hely szerzése, ezért hát azokat hiába is töltenénk fel a lehetséges 456 jelölttel...

Még annyit, hogy ugyanaz a személy lehet mind a három helyen jelölt egyszerre, vagyis egyéniben (de csak 1 körzetben indulhat) és mindkét lista 1-1 helyén is.

kormin 2010.02.06. 16:43:55

Most akkor hogy is van? Ha 1 jelölt egyéniben csak 1 körzetben indulhat, akkor Vas megye 5. körzetében kinek a nevére gyűjtsünk? Vagy nevet csak később írunk rá? Van valami látható lista/adatbázis, hogy melyik körzet melyik részén kik és kinek gyűjtenek?
Szerintem a kis pártok felizgatásával mind a 176 körzetben valószínű hogy meg lesz a 900 kopogtató cédula..
Más. Lehetne-e olyan súlyozott arányosítás a szavazatirányításnál, hogy aki a kopogtató cédulát leadja az 3 egységgel szerepel, aki a választás előtti napig regisztrál az 2 egységgel, aki később regisztrál az 1 egységgel súlyozottan szavazhat. Mert ez a lehetőség erősen ösztönözné a kopogtatócédulák leadását. Az meg úgyis ellenőrizhetetlen, hogy kik szavaznak IDE. A később észbekapóknak is kellene valami részt hagyni, ilyen mértékben én részemről igazságosnak tartanám.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.07. 09:41:37

@kormin: "Ha ..."
Ve.: "57. § Ha a választópolgárt (...) több helyen is jelöltnek ajánlották, akkor (...) nyilatkoznia kell arról, hogy melyik jelölést fogadja el."

"akkor Vas megye 5. körzetében" - ugyancsak LEHET "Bognár Attila" nevére gyűjteni.
Ez az áthidaló megoldás teszi fölöslegessé bármilyen "lista/adatbázis" használatát, valamint biztosítja a különböző gyűjtő csapatok "töredék" ajánlásainak tökéletes integrálhatóságát...
("A nevet később írni rá" kifejezetten TILOS!)

A "kis pártok felizgatása" nem olyan egyszerű - első körben teljes érdektelenség övezte, de dolgozunk a 2. körön, amelyben már jóval kevesebbet lehet majd mellébeszélniük (erről írok majd egy külön posztot "Utazás "Last Minute"-be..." címmel;)

"Más. Lehetne-e olyan súlyozott arányosítás a szavazatirányításnál, (...) én részemről igazságosnak tartanám."

Lehetne. Részemről is.
Továbbá a gyűjtők minden 10 ajánlás (=1 oldal NYILATKOZAT!) után kaphatnának +1 szavazatot. Nyilván ez egy "bevezető" kedvezmény lenne, csak 2010-re.
Akkor írok majd erről egy "szabálygyűjtemény" elemeként...
süti beállítások módosítása