e-Képviselő

E-képviselő ma még nincsen sehol a világon. Ez az újfajta képviselő arra vállalkozik, hogy a Parlamentbe kerülve nem egy pártnak engedelmeskedik, és nem is a saját feje szerint dönt, hanem kizárólag választóinak utasításait követi.

Hogyan képes ezt a vállalását teljesíteni?
Úgy, hogy létrehoz egy internetes felületet, ahol a választók folyamatosan nyomon követhetik, hogy milyen kérdésekről kell dönteni a Parlamentben. Ezekről az ügyekről mind-mind szavazhatnak, ha akarnak, és az e-képviselő a többségi döntést viszi tovább az Országgyűlésbe. Valójában választóinak hangján szól, amikor felszólal a Parlamentben, és választónak meghosszabbított keze, amikor szavazógombot nyom. A honlapon önkéntes szakértők is segítik munkáját, akik „lefordítják” közérthető nyelvre a bonyolultabb szakkérdéseket.

Az e-képviselő választóinak kérésére kérdéseket intézhet miniszterekhez, interpellálhat, de akár törvényeket is beterjeszthet.

Az e-képviselő működésével bebizonyítja, hogy nem csak négyévenként lehet fontos a választók álláspontja és akarata.

Az Ön e-képviselője:

Bognár Attila  
független jelölt

(Életrajzom ide kattintva olvasható.)

SZAVAZÁS

CSAK a Hajdú-Bihar 6.sz. EVK választóinak: Szavazás.
(új ablakban nyílik meg)

Namiújság...

  • Főn-x: "Mire jó az IDE? "Nem való koalíciós partnernek, hiszen a képviselőit a választóik utasítják, és a választókat ugye nem lehet "lefizetni"... (2012.03.24. 22:08) Ki, mit tud - velünk kezdeni
  • 1.szóló: Csak Önökön múlik, hogy ott lesz-e a VÁLASZTÓK jelöltje is a szavazólapon a PÁRTOK jelöltjei mellett! (2011.04.29. 08:45) Ha "most vasárnap" lenne a választás...
  • 1.szóló: 3 fontos info: cédula kitöltési MINTA - egyéb e-képviselőkről - rólam. (2011.04.29. 08:41) Ajánlott levél
  • NessieGraf (törölt): Javaslom: Ha munkamániások, ne fogják vissza magukat. De aki állami fizetésben részesülő képviselő az másutt csak társadalmi munkában dolg... (2011.04.28. 02:16) Pár szó a választékról...
  • 1.szóló: Kinek-kinek szíve joga az egyedi védekezés: - postaláda nyílásának bedeszkázása, - telefon kihúzása/kikapcsolása - spamszűrés alkalmazása.... (2011.04.27. 08:19) Szpem vagy sem a kampánylevél?
  • 1.szóló: Egy kedves reakció,s a hivatalosan nevesített viszontválaszom: edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/156613.page (2011.04.19. 18:36) Időközi parlamenti választás 1.
  • 1.szóló: Nos, a lényeg az, hogy egy-egy eldöntendő típusú kérdésre az a "minden választópolgár" is csupán KETTŐ féle választ adhat! Ami az én szám... (2011.04.07. 02:00) Időközi1 (csak másolat!)

Címkék

5% (1) 750 (2) ajánlás (4) ajánlószelvény minta (1) általános kommentezés helye (1) anyagi (5) arányos (3) baloldal (1) betartás (1) bizalom (2) cédula (2) cégér (1) centrum (2) cikkek rólunk (1) csomag (1) cv (1) demokrácia (5) demokraták (2) demokratikus (2) egész (1) egyéni képviselő (4) egylete (2) életrajzom (1) életutam (2) ellenőrzés (3) ellenzékben (1) előválasztás (1) ember (1) esemény (2) facebook (1) független (1) garancia (2) geréb ágnes (1) gyűjtő (1) hiteles (1) honnan hogyan (3) ide (11) időközi (3) időközi választás (1) illegális (3) indítvány (1) internetes demokrácia (2) interpelláció (1) iwiw (1) jobboldal (1) juddin (1) kampány (4) kampányjáték (1) képviselet (4) képviselő (2) kérdések (2) kérdések javaslatok (2) kétfarkú (1) kinek jó (2) kisebbik rossz (3) kis párt (1) kitöltési minta (1) kívülről (1) költségek (2) kompenzáció (1) kormányon (1) kormányzás (2) kötött mandátum (1) közvetített (3) közvetített demokrácia (1) közvetlen (4) közvetlen demokrácia (3) kreatív (6) kritikus tömeg (5) különleges (1) kulturális (2) kulturális kreatívok (3) küszöb (4) lehetőség (5) lista (2) magamról (1) marketing (1) megfelelő (1) minta (1) mire jó (2) mosópor (1) nép (1) netminiszterelnök (1) oda (2) otthonszülők (1) parlamenti (5) párt (6) pénz (2) pluralista (1) politikai (1) politikus (1) preferenciák (1) program (4) rész (2) részvételi demokrácia (4) rólam (2) szakértői kormány (1) szándéknyilatkozat (1) szavazás (4) szavazóprogram (2) szivárvány (1) szólok (2) témajavaslatok (1) téma nélküli (1) törvényi keretek (1) válasz (3) választás (7) választási (7) választék (2) valódi (1) változás (3) véleményező (2) video archivum (1) Cím.keszi.vár.vány

Naptartó

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

NEM szavazóknak:

Az IDE választási/"kormány" programja(i)

2010.01.28. 17:29 1.szóló

Mottó: "Más a kampány, és más a kormányzás"
- ismeretlen magyar politikus ;)

Továbbá: "Mire jó a választási program?" ( részlet itt kommentben  )

Amikor az IDE programjáról érdeklődtek nálam, sokáig azt mondtam, hogy:
- az IDE'nek NINCS programja, illetve EGY pontos programja mégiscsak van:
"Az IDE képviselői minden parlamenti kérdést úgy (vagyis olyan IGEN/NEM arányban) válaszolnak meg, ahogy arra a választóink utasítják őket"

Nemrég jöttem rá, hogy valójában az IDE'nek - mint pluralista pártnak - van a legtöbb, legnagyobb (és persze a leg-ellentmondásos-abb;) programja...
Egyfelől azon "autonóm" emberek révén, akiknek van saját "egyéni programjuk", és azt akarják az IDE'n keresztül megvalósítani (az általuk meggyőzhető társaik segítségével), másfelől pedig a többi programadó (pártok, szakmai  szervezetek, tudósok stb.) által közzétett programok külső támogatásának a lehetősége által.

( a program(ok) linkjeinek helye: http://ide-ide.hu/tamogatok.html#vp )

Mert ne feledjük, hogy minden eldöntendő kérdésre csupán kétféle válasz létezik, és többnyire még a "MIÉRT"-jeik is mellékesek az eredmény szempontjából...
(Közismert példa, hogy népszavazások alkalmával a Thürmer-féle kommunisták rendre azonosan szavaznak a Fidesz által javasoltakkal.)
Ha pl. a (konkrét) kérdés az, hogy vágjunk-e ki egy bizonyos fát, akkor a válasz 50 program alapján is csupán csak IGEN vagy NEM lehet, és lehetnek bármilyen "nemes" indokai is a kivágásának, attól még csak nem marad a helyén az a fa...
Persze a kérdések többnyire jóval bonyolultabbak, összetettebbek, ám a válaszokat mindig le lehet bontani az IGEN/NEM szintjére - és ugye le is kell, hiszen a szavazási mód nem lehet ettől eltérő - pl. egy "fasor" kivágásáról szóló döntés kapcsán nem lehet úgy kérdezni, hogy "HÁNY fát hagyjunk meg", mert a szavazógombok nem képesek számbevitelre...

Vagyis lehet számos (vagy akár számtalan:) "program", a demokratikus végeredmény mégis csak az lesz, amelyet közülük a "többség" támogat.

Az IDE képviseleti rendszerének óriási előnye az, hogy a különféle programokból mindenkinek lehetősége van "testreszabni" a számára legmegfelelőbb "koktélt" az egyes program-elemekből.
Vagyis senkinek nem kell a "kisebbik rossz"-at  választania - hiszen amit jónak talál egy párt programjában, azt az IDE'n keresztül is támogathatja majd, miközben elvetheti minden, általa rossznak tartott elemét, és azok helyett támogat(tat)hatja más(-más) pártok alternatív megoldásait.

További - és legalább ennyire fontos - előnye az IDE választásának, hogy a folyamatos beleszólási lehetőség révén semmit nem kell 4 évre előre eldönteni - vagyis nem a választási ígéretek közül kell válogatni, hanem majd csak a tényleges kormányzati (vagy valóban be is nyújtott alternatív ellenzéki) javaslatok közül.
Vagyis - a "mottó"-val ellentétben - az IDE'nél NEM MÁS a (választási) kampány (program), és a kormányzás... (egyes elemeinek támogatása és/vagy ellenzése:)
 

9 komment

Címkék: választás program demokrácia ide válasz kormányzás részvételi demokrácia választási demokratikus internetes demokrácia pluralista kisebbik rossz

A bejegyzés trackback címe:

https://ide-ide.blog.hu/api/trackback/id/tr721344603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.08.28. 18:57:03

(2.rész)
" Programok márpedig kellenek
Mindezek ellenére jó néhány érv mutatkozik a programok fontossága mellett:

* A pártprogramok továbbra is a politikai cselekvés gerincét alkotják, mégha a politika konvencionális dokumentumainak jelentősége a mediatizáció során folyamatosan csökkent is. A programalkotás folyamatában csapódik le a politikai innováció, és a nagy néppártok esetében innen szűrhető le, hogy a szerteágazó társadalmi érdekeket milyen közös nevezők mentén kívánja összeegyeztetni a párt.
* A pártprogramok és kormányprogramok nyújtanak lehetőséget a médiakontroll érvényesítésére, ez alapján lehet számon kérni a cselekvés irányát, az ellentmondásos nyilatkozatokat, ez alapján lehet rámutatni a programtól eltérő – az aktuális napirend által meghatározott – szélkakaskodásra.
* A programokból lehet a legbiztosabban meghatározni, hogy egy pártnak milyen a szellemi bázisa, és milyen szakpolitikai potenciálja van. Ez nem célok és ígéretek rendszerében ragadható meg (azok úgyis az ideológiai mintázat szerint alakulnak), hanem a dolgok hogyanjában, abban, hogy a kitűzött célokat hogyan, mi módon kívánja elérni az adott politikai erő. A hogyanok kidolgozottsága és megalapozottsága a legjobb indikátora annak, hogy a kérdéses párt mennyire kormányzóképes.
* A (kormány)programok nagyon fontos üzleti dokumentumok is egyben. A befektetők és a piaci szereplők figyelembe veszik a beruházásoknál, a hosszú- és középtávú tervezésnél a programok tartalmát és irányát.
* A politikakutató számára a legfontosabb talán a programok kimondatlan tartalma. A célrendszerből, a nyelvi megformálásból, az érvelés színvonalából és még ezernyi apró momentumból kirajzolódik egy kép, méghozzá annak a képe, hogy a párt milyennek tartja választóit. Voltaképpen ezen keresztül – akarva akaratlanul – megmutatkozik a párt társadalomképe, amelynek ismerete sok esetben eligazít, ha egy adott politikai erő lépéseit és döntéseit mérlegeljük vagy értékeljük.
* Végül, a programok a demokratikus hatalomgyakorlás fontos dokumentumai, és minőségük a társadalom minden szegmensét érintik. Másfelől a programkultúra hanyatlása nyújtja a legjobb táptalajt a populizmus és a percpolitizálás szárba szökkenéséhez."

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.08.28. 19:00:33

HVG-online vélemény:
"Beköszöntött a programtalanság kora. A (nem hivatalos) kampánykezdés küszöbén még fogalmunk sincs arról, melyik politikai erő mit kezdene az országgal, milyen Magyarországot képzel el, és hogyan kívánja azt elérni – figyelmeztet írásában Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.

Miközben a nagypolitika színpadán a pártok minden egyes részletkérdés kapcsán látványos pengeváltások közepette ugranak egymásnak, gyakran elfeledkezünk arról a kellemetlen tényről, hogy jelen pillanatban nincs Magyarországon egyetlen olyan politikai erő sem, amely rendelkezik az ország jövőjét illető közép- és hosszú távú programmal. A kialakult programvákuum nem csak az érdemi vita lehetőségét szippantja be, hanem tétnélkülivé teszi a politikai diskurzus egészét, ugyanis nyílt terepet biztosít a nyilatkozatok kakofóniájának, az ellentmondásos megnyilvánulásoknak és a rapid nézetváltásoknak anélkül, hogy a következetlenségnek és a porhintésnek bármilyen következménye lenne. Ez a hosszúra nyúlt átmeneti programtalan állapot pillanatnyilag minden politikai erőnek megfelel – más-más okból.

A Szocialista Párt és a Szabad Demokraták ideológiai szempontból talajt vesztettek, és amíg az ideológiai irányzatok törésvonalai mentén kialakult belső harcok el nem dőlnek, addig nincsenek meg az előfeltételei a hivatalos programalkotásnak. A Fidesz, bár rendelkezik alapprogrammal („Erős Magyarország”), de az 2007-ben készült, és többszörösen eljárt felette az idő. Ráadásul az Erős Magyarország alapprogram – műfajából adódóan – nagyon kevés konkrétumot tartalmaz, a fő irányvonalait pedig a párt egésze sosem tette magáévá, tulajdonképpen egy belső zárványprogrammá vált. Új programmal pedig a pártnak egyelőre nem áll érdekében előállni. Az új többség koncepció most van a zenitjén, és az eredményeképpen létrejövő komoly társadalmi bázis eléggé heterogén és nem túl koherens. Ilyen körülmények között egy új program – bármilyen legyen is – mindenképpen a lemorzsolódás kockázatát hordozza magában.

Van-e létjogosultságuk?

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a 21. század Magyarországán van-e még egyáltalán létjogosultsága a pártprogramoknak? A mai felgyorsult világban egy-egy program akár hónapok alatt is elavulhat, kiindulópontjait, alaptételeit felülírhatják a rohamos ütemben változó gazdasági és társadalmi körülmények. Ezen felül a pártok programjai nagyon sokszor légüres térbe kerülnek. A választópolgárok elenyésző hányada olvas pártprogramokat, nagyon nehezen találnánk olyan polgárt, aki végigolvassa a versengő pártok programjait, és ennek fényében adja le szavazatát.

A szavazók többsége a média által közvetített értékelésekre, elemzésekre és programvitákra hagyatkozik. Sajnos ezen a téren sem állunk túl jól. Míg Németországban például egy-egy párt programjának megjelenése után komoly szellemi diskurzus indul el a médiában, háttérműsorok tucatjai nyújtanak fórumot az értékeléshez és a vitákhoz, értelmezések és elemzések százai jelennek meg a sajtóban, addig nálunk korántsem ilyen kedvező a helyzet. A hazai média többnyire csak egyes hírérték-gyanús elemet ragad ki a programokból és azt cincálgatja, a háttérműsorok többsége pedig féloldalas és belterjes, így nincs mód a vélemények ütköztetésére. A komoly újságírás területén egy kicsit jobb a helyzet, de sajnos itt is jelen van az egyoldalúság.

Gyalázatos színvonal

Az éremnek persze két oldala van. A média viszonylagos közönye – részben – fakadhat abból is, hogy a programalkotás minősége hagy kívánnivalót maga után. A magyar pártprogramok – nyelvi és tartalmi – színvonala többnyire gyalázatos. Ez persze egy tyúk-tojás probléma: nehéz azt megmondani, hogy azért nem foglalkozik érdemben a magyar média a programokkal, mert azok túlságosan semmitmondóak, sematikusak és önismétlők, vagy azért nem fordít nagyobb figyelmet a politikum a programalkotásra, mert a pártprogramok az érdektelenség homályába hullnak.

Az elmúlt években a felerősödött a kontraprogramok jelentősége, amely kommunikációs fogássá, illetve a belső pártharcok eszközévé degradálta a programadás aktusát. A kontraprogramokat a pártok egyik másik, platformja vagy irányvonala hozza létre, a párton belüli térnyerés céljából. Voltaképpen ez a jelenség szülte az elmúlt évek gyurcsányi programdömpingjét is: minden, krízishelyzetre, párton belüli erőelmozdulásra újabb és újabb programmal reagált az ex kormányfő. De nem csak a szocialista párton belül születtek ilyen programok, ne felejtsük el Almássy Kornél „progresszív konzervativizmust” hirdető programját, vagy Bokros Lajos programját, amit az MDF adaptált, és ezzel kontraprogrammá vált, és ami végül – Bokros jelölésével együtt – újabb pártszakadáshoz vezetett. Az SZDSZ esetében is találunk példát ilyen típusú programokra, és bizonyos értelemben az Erős Magyarország is kontraprogramnak minősül.

A jelenség felerősödése nem tett jót a magyar programalkotási kultúrának. A kontraprogramok jellemzője ugyanis, hogy az esetek többségében rövid életűek, és ha hosszabb távon fennmaradnak is, vagy esetleg hivatalos szintre emelkednek, akkor sem válnak irányadóvá a teljes párton belül. Nem lesznek képesek sem a párt kommunikációját, sem a cselekvési irányát érdemben befolyásolni.

Az elmúlt évek szocialista program-kavalkádjából fakadó óvatosság, a média és a választópolgárok érdektelensége és a taktikai megfontolások jelen pillanatban meglehetősen alulmotiválttá teszik a politikai elitet a programalkotás terén. Ezért aligha fognak előrukkolni a választási programokkal az év végéig, miközben a választási kampány nagy valószínűséggel már az ősszel be fog indulni.

A programokkal kapcsolatos választói attitűd többnyire abban merül ki, hogy az egyén úgy gondolja, minek olvasson programokat, ha egyszer a pártok úgysem tartják be azokat. Az európai kutatások is megerősítik e vélekedés alapjait, miszerint a választási ígéretek és programok maximum kétharmadát tartják be a hatalomra kerülő európai pártok, de ez az arány átlagban inkább közelít az ötven százalékhoz." (folyt...)

kunszi · http://kunszi.fw.hu 2009.09.26. 17:44:29

Te meg amúgy Hun vagy, Attila??? :-)
Tegnap láttam a Havasi Hőmérőt.
Ismerős volt benne, a CM vezére.
Amúgy ügyesen beszélt, jóket mondott, amikor szóhoz jutott.
Azért Havas rákérdezett lazán, hogy a CM tényleg civil-e vagy az is csak egy párt?
De SM ügyesen kivágta magát azzal, hogy ő nem apártok választáson való indulása ellen van, hanem a jelenleg magukat lejáratott pártokat zárná ki.
Akkor az IDE még befér az ő elképzeléseibe, ugye?
Csak úgy vélem a CM nem fér be a tieidbe! Hihihi... :-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2009.09.26. 18:06:28

Hun IDE írok (forum.origo.hu) hun meg itt (forum.index.hu) hirdetem az IDE't.
Ami hun király, hun nem...
Az érdeklődés mInDEnesetre igen igen mérsékelt :(((
Valami ötlet?

Ami a CMp-t illeti hibás a vélelmed, mert simán beleférne IDE, az én elképzeléseimbe - ha már a MKMP és a MIÉP is belefér -, hiszen csupán a mostani parlamenti pártok (és esetleges "mentőcsónak"-jaik) vannak onnan alapból kizárva.
S.M. szerintem önmagát fogja innen kirekeszteni - akár csak az LMP! - mert lesz olyan nagy mellénye, hogy egyedül is bejut.

Pedig a Garas-Kern "ripacs" duó óta tudjuk, hogy "Egyedül nem megy".
Szívből kívánok nekik 4,99%-ot!
;)

kormin 2010.02.05. 10:30:25

A többi párt programjától radikálisan eltérő programrendszer van leírva a www.kormin.hu oldalon. Még nem alakult meg a Szolidaritás Keresztény Szociális Párt, de kínomban már az 1 héten belül való megalapításon gondolkodtam.
A programmal rendelkező, pártként még nem működő névvel, logóval rendelkező kvázi-párt is működhet az IDE-n belül, ha jól vettem észre. Szeretném, ha a
SZOLIDARITÁS KERESZTÉNY SZOCIÁLIS PÁRT
is felkerülhetne a honlapra. A programja a www.kormin.hu honlapon több oldalon elszórtan helyezkedik el. Az eligazodást a www.kormin.hu/kalauz2010.html oldal segíti.
Elég ez a kérés, vagy valami űrlap, szerződés, együttműködési megállapodás is kell?

Szívesen terjeszteném az IDE szóróanyagát, gyűjtenék kopogtatócédulát.
Kérdés: Mit kell a kopogtatócédulákra írni? Természetesen az ajánló adatain kívül.
A 4 éven keresztül való folyamatos beleszólás lehetősége számomra nagyon szimpatikus.
Különösen az, hogy az általam jónak tartott, de egyelőre ismeretlen program megismertetésére, megvalósítására is lehetőséget ad. Nem megy el a hajó, hiába sürget az idő.

Németh Ernő
Körmend
+ 36 20 590 3774
e.nemeth59@gmail.com
www.kormin.hu

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.05. 21:37:55

@kormin: - Jól vetted észre! (fel is került)

Én minden pártalapítási kezdeményt támogatok, mert a részek (part-íciók) alkotják az egészet, és az IDE mindet képes integrálni, az integritásuk megőrzésével egyIDEjűleg!

"Mit kell a kopogtatócédulákra írni?":
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ide_gyik
ide-ide.blog.hu/2010/02/03/ajanlom_magamat_6
A megoldás előnye, hogy ezáltal a több gyűjtőtől származó cédulák összevonhatók...

trabant 2010.02.16. 16:14:43

@1.szolo (Ajánljuk magunkat: IDE):

Lesz idôközben (pl. hetente) visszajelzés itt, hogy hány ajánlószelvény érkezett a megadott IDE postacímre?

Talán érdekelne másokat is, hogy mikortól gyûjtsenek más nevekre is.

Jelzed ugye, ha összejön a 999?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.16. 16:39:23

@trabant: Nos, az itteni és az e-mailos visszajelzések "tömegéből" kiindulva tartok tőle, hogy nem fog eldugulni a postafiókunk. 8-(

"Más nevekre" egyáltalán nem kell gyűjteni. Pont ez az ötlet "logisztikai" lényege, hogy az egynevű ajánlások (körzetenkét persze) gond nélkül összevonhatók, akárhány csapat is gyűjtötte őket egymástól függetlenül.

A bejutásra eleve esélytelen lenne bármely EGYÉNI jelöltünk, a listánkra pedig kiadó a 160 "biztos befutó" hely ((csak az új olvasók kedvéért: 2-3 hónapra MINDENKI bejut-hatna közülük)).

Azonban egyre inkább úgy látom, hogy legfeljebb az 1%-os támogatási küszöböt célozhatjuk meg reálisan :(-és még az se semmi teljesítmény lenne!:)

Ha valami ebből nem volt érthető, kérlek, kérdezz vissza rá mégegyszer!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.02.23. 14:36:11

"A sablonválasz ez: a választási program tájékoztatja a szavazókat arról, hogy mit akar kezdeni egy jelölt/párt az országgal abban az esetben, ha bizalmat szavaz neki a nép. Ez alapján a választó el tudja dönteni, hogy számára melyik párt/jelölt a szimpatikusabb. Hogy neki, családjának, szeretteinek melyik program megvalósulása esetén lesz jobb és könnyebb az élete. Ez alapján a választó pártot, jelöltet, vezetőt választ.

Ez: Bullshit.

Ha realisták akarunk lenni, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a választási programokat néhány megveszekedett politikai elemzőn, a hibákat keresgélő politikai ellenfeleken és a legelhivatottabb szavazókon kívül az égvilágon senki nem fogja elolvasni. A kampány pedig nem elsősorban az elkötelezett szavazónak szól. Őt már csak akkor lehet szeretett pártjától eltéríteni, ha egy kellemes reggelen tetten éri kedvenc politikusát, amint épp az ő gyerekétől szeretne csokit lopni – vagy még akkor sem.

Miért nem olvassa tehát a választási programokat senki? Mert hosszú, részletes, minden területre kiterjedő és elsősorban baromi unalmas egy ilyen anyag. Akkor viszont mi a választási program funkciója? Nagyrészt az, hogy a pártok lefussák a kötelező kört, jelezzék, hogy alkalmasak az ország vezetésére és az élet minden területéről határozott, szilárd elképzelésük van.

A választási programnak tehát főként szimbolikus szerepe van. Nem szerződés, ami arra kötelezne egy pártot, hogy végre is hajtsa azt. Ettől függetlenül tartalmuk sokszor az általánosságok szintjén mozog, és ritkán tekinthetők konkrét ígéretek terjedelmes listájának."

(forrás: polkom.blog.hu/2010/01/24/program_2042 )
süti beállítások módosítása